Pintura con acrílico sobre lienzo de tamaño 40x80cm.

Vendido

Niobe

Me abandonaron las musas.
Miro hacia la luna triste:
Si ya viene del añil lejano,
azul libertad que atascada quede
en la torre del templo remoto.
Arde hundida en el agua,
mano suave acariciando,
entumecimiento de la asfixia,
dulce placer perenne garzo.
Deseo las palabras tambaleantes,
suave balanceo del silencio-verde.
Crepita bermeja llama ardiente,
en hojarasca, en viento, en bosque.
Me abandonaron las musas
esperando una depresión,
el infinito quieto y calma,
un vuelo en corazón celeste,
perecimiento y flote.
Marcha de colores y palabras,
veneno verde de salmos
reflexionan en viejas rocas…

Niobe

 

Elhagyott az ihlet óra,
Búsan nézek fela Holdra:
Jön-e már a messzi kékség
Távol-templom tornya csúcsán
Megakadó kék szabadság.
Ég a vízben lemerülô,
Lágy tenyérrel simogató,
Fulladásnak zsibbadása,
Édes mámor végtelenség-kék.
Vágyom a zizgô szavakra,
Puhan gördülô csöndre, zöldre,
Rôten égô lángolásra,
Avarban, erdôben, szélben.
Elhagyott az ihlet óra.
Várok egy depresszióra.
Nyugalmatos végtelenre,
Szárnyalasra kék szivekben,
Lebegésre, elmúlásra.
Színek, szavak vonulása,
Zsoltaroknak méregzöldje
Tûnödik a vén kövekben…

Deja un comentario